1116 Budapest, Kővirág sor 135. | 06-30/9223-985 | delfino@delfino.hu

home
Egy csoda gyermeksziget

Delfino

Kreatív Gyermekközpont

Felejtsük el a kettő helyett evést!

Régen elfogadott volt, ha egy várandós nő rengeteget evett, mert az emberek elhitték, hogy neki kettő helyett kell ennie, ám egy friss kutatás most kiderítette, hogy egyáltalán nem igaz, hogy a terhes nők kettő helyett esznek, sőt, ezzel inkább ártanak a babájuknak, mint használnak.

 

A kutatás szerint azok a nők, akik sokat híznak a terhességük során, kockáztatják a gyermekük egészségét, hiszen megnövelik annak az esélyét, hogy a gyermek túlsúlyos, kövér lesz. Ennek az esélyét tovább növeljük azzal, ha a terhesség első hónapjaiban nem sportolunk, vagy dohányzunk, mert ebben az esetben a gyermekünk 8 éves korára elhízhat.

A Texasi és a Harokopioi egyetemek közös kutatásában több, mint ötezer gyerek adatait böngészték át a kutatók, valamint interjút készítettek az anyukákkal, akik elmesélték, hogy milyen életmódot folytattak a terhességük alatt.

Mindebből kiderült, hogy azok a gyerekek, akiknek az édesanyja igencsak meghízott a 9 hónap alatt, és egyáltalán nem végzett fizikai gyakorlatot, sokkal nagyobb valószínűséggel lettek maguk is túlsúlyosak.

A kutatók arra is rámutattak, hogy minimális testmozgással, ami heti háromszor 15 perc, jóval le lehet csökkenteni az elhízás valószínűségét. Labros Sidossis professzor, a felmérés egyik munkatársa elmondta, hogy a terhesség egy olyan időszak, amikor a nők a teljes figyelmüket a testükre, egészségükre irányíthatják, tehát ebben a 9 kilenc hónapban a legjobb az esély arra, hogy elhagyják a káros szokásokat.

A kutatók arra is gondoltak, hogy egy kismama mennyit hízhat a terhessége alatt. A legideálisabb az, ha 10-12 kilogrammot szed fel, főleg a 20. hét után, ugyanis ennek a súlynak egy részét a magzatvíz teszi ki. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a terhesség során a nők szervezete elraktározza a zsírt, mert így készül fel a szoptatásra.

Forrás